2010.03.12., péntek
3 óra alvás után nehezemre esett felkelni hajnali háromkor, de muszáj volt. Gyorsan lezuhanyoztam, összekészülődtem és teljesen bepakoltam a bőröndöm. Sophie-val sikerült kivételesen időben elindulnunk, 4-kor találkoztunk Clemence-szal és Anne-nel a Gresham Hotel előtt. Éppen beszélgettük, hogy fognunk kéne egy taxit, amikor odajött hozzánk egy taxisofőr és felajánlotta, hogy kivisz minket olcsóbban.
Most először ültem jobb kormányos autóban, ráadásul az anyósülésen :). Az elején furcsa volt, hogy a "vezető helyén" ülök és nincs előttem a kormány, de aztán megszoktam. 25 perc alatt kiértünk a reptérre. Fejenként 5,46 eurót fizettünk, ami tényleg jó ár, mert a busz fejenként 7 euróért vitt volna ki minket.
A dublini repülőtér nem kicsi, de azért megtaláltuk a security check-int. Sokkal felületesebben vizsgáltak át minket, mint Magyarországon. A kapuhoz több, mint egy órával a beszállás előtt odaértünk. Rossz volt várni...ott éreztem, hogy fáradt vagyok és majd elalszom.
Elsők között szálltunk fel a gépre, úgyhogy jó helyünk lett. Szinte ugyanott ültem, mint amikor jöttem Dublinba. Hátulról a hatodik sor kb, bal oldalt, ablak mellett :). Anne és Clemence ült mellettem, Sophie pedig előttem. Vettem gumicukrot, a felszállásnál azt rágcsáltam :). Gyönyörű tiszta idő volt. Láttuk még a napfelkeltét is.
Belfastnak mentünk először északra, majd onnan fordultunk be Skócia felé, Edinburgh irányába. Ez volt az első repülésem nappal...csodaszép volt a kilátás, lenyűgöző. Nagyon rövid volt az út, alig, hogy felszálltunk, már szálltunk is le. 45 perc.
Kifelé nem is ellenőrizték a személyinket, úgyhogy hamar kijutottunk. Vettünk ki pénzt, így volt a legegyszerűbb az eurót fontra váltani. Hamar megtaláltuk a buszt, ami bevitt minket a városba. Oda-vissza jegyet vettünk 6 fontért. Felmásztunk a második emeletre és beültünk legelőre. Akartam fotózni, de mindig vagy kanyarodtunk, vagy rázkódtunk, vagy fák rohantak be a képbe... szóval nem jött össze.
A belvárosban tett le minket a busz. Sophie Edinburghban találkozott a barátjával, úgyhogy máshol szállt meg, mint mi, de közel voltak egymáshoz a hosteljeink. Először elmentünk az ő hosteljéhez, megvártuk, míg becsekkol. Elfoglalhatta a szobájukat, úgyhogy addig mi is elmentünk a saját hostelünkbe, a Brodies-ba. Útközben nem egy kiltet viselő emberrel futottunk össze. Érdekes, hogy mennyire büszkék a saját családjuk skót mintázatára és hogy minden alkalmat kihasználnak, hogy kiltben lehessenek. Ettől férfiak. (Bár szerintem abszolút nem férfias viselet a kilt...)
Amint beléptünk a hostel ajtaján, egy hosszú lépcső fogadott minket. Nagy nehezen megtaláltuk a recepciót. A közös helység nagyon szimpatikusnak tűnt. Mi is bemehettünk a szobánkba. Sophie-val ellentétben, mi nem kétágyas, hanem hatágyas szobát kaptunk. Azt mondta a recepciós srác, hogy teltház lesz az este, úgyhogy sajnos várhatóan nekünk is lesz "társaságunk" éjjelre. A szoba elég picike volt. 3db emeletes ágy. Én az ajtó mellettit választottam, annak is az alsó szintjét. Felettem aludt Clemence. Anne pedig az egyik ablak melletti ágy tetején.
Csak leraktuk a bőröndjeinket és már mentünk is vissza a Sophie utcájának és a mi utcánknak a sarkára. Útközben nézegettem a pubokat, hátha lehet kapni jó áron reggelit. Már nagyon éhesek voltunk. Miután találkoztunk Sophie-val visszamentünk az egyikbe. Nagyon hangulatos hely volt és jó áron lehetett kapni igazi skót reggeliket. Én a Rolling Maul nevűt választottam ki, ami a leírása szerint a legnagyobb zsemle 1 mérföldes körzetben :). Volt benne tojás, kis kolbászka, bacon, haggis és sajt. Tényleg óóóóóriási volt. És nagyon finom :).
Reggeli után elsétáltunk a várba.
Sophie csak a kapuig jött velünk, mert amúgy a barátjával akart minden híres látnivalót megnézni. A belépő ára elég borsos volt. Diákoknak
A fényképezőm lemerülő félben volt már, úgyhogy nem sok képet csináltam, majd elkérem Clemence-t. A vár a hegyoldalban van, úgyhogy a kilátás elég szép :P.
Még a tengert is láttuk. Egyébként maga a vár számomra kicsit kiábrándító volt. Három kiállítást néztünk végig és abból mind a három a skót katonaságról és háborúkról szólt. Igen büszkék a harciasságukra, engem viszont ez annyira nem köt le. De mégis megérte bemenni az utolsóra is, mert találtunk egy emlékérme masinát. Csináltam is egy Edinburgh-os érmét :). 2,5 órát sétálgattunk bent.
1-kor találkoztunk Sophie-val a Starbucks kávéház előtt. Onnan indult ugyanis az ingyenes városnéző túra. Diákok az idegenvezetők és próbálják nagyon érdekessé tenni a sétát történetekkel és az előadási stílusukkal, mert a végén borravaló formájában lehet értékelni a túrát. Megijedtünk, amikor egy csávó (Ryan) fogadott minket és érdeklődött, hogy melyik hostelban szálltunk meg, mert borzasztó kiejtése volt, büfögte a szavakat és még le is nyelte a végüket. Ha ő lett volna az idegenvezetőnk azt hiszem le kellett volna mondanunk a történetek megértésének luxusáról. Az aznapi vezető egy chicagói lány volt, Izzy, aki 3 éve él Edinburghban.
Nagyon jó fej volt és az angolját is könnyebben megértettük, mint az íreknek vagy skótoknak. Dióhéjban összefoglalta a skót történelmet, majd elindultunk. A megállók nem voltak egymástól messze és mindig olyan helyen beszélt, ahol csönd volt és „tömegesen” is elfértünk. Nem sorolom fel, hogy miket mondott el és a történeteket sem lövöm le (már amire emlékszem :D). De többek között számomra új infó volt, hogy J. K. Rowling Edinburghban írta meg a Harry Potter sorozat első két kötetét. Láttuk a kedvenc kávéházát is, és azt a kastélyszerű iskolát is, amely alapján akár Roxfortot formázhatta.
A közeli templom melletti temetőben pedig a sírkövekre festett nevek is ismerősen csengtek. Pl.: Tom Riddle (bár Tomas Ridl-ként volt írva, de az írói szabadságba ez bőven belefér). Az is kiderült, hogy Edingburgh kísérteties hely. Az átlagosnál magasabb a száma a történelem során elkövetett gyilkosságoknak, kínzásoknak, kivégzéseknek, boszorkányüldözéseknek. 3 óra séta után a vár alatti parkban fejeztük be a városnézést. Nem volt nálam sok apró, úgyhogy sajnos bármennyire is jól éreztem magam és bármennyire is jutalmaztam volna a szellemes előadás módot, sajnos alig 1 fontot tudtam adni a csajszinak. Mivel mégiscsak tanulmányi úton voltunk, gondoltuk itt az ideje kicsit ilyen szempontból is beleásni magunkat a város turizmusába. Megkérdeztük Izzy-t, hogy mit gondol, kik jönnek a városba és miért és hogy mi az, amit feltétlen látnunk kell, amíg itt vagyunk. Válaszolgatott, bár nem sok olyat mondott, amire ne jöttünk volna rá magunktól is, de sebaj.
Innen elsétáltunk a turista információhoz. 5 után pár perccel értünk oda és hát persze 5-kor már bezárt… Úgyhogy nem tudtunk ott érdeklődni. Sophie kiment Konti (a barátja) elé a reptérre, mi pedig elmentünk először a buszállomásra, hogy megnézzük, honnan indul másnap a buszunk. Meg akartuk venni a jegyet is előre. Nagyon rendes volt az eladó, mert megnézte nekünk, hogy mennyibe kerül, ha helyben vesszük és mennyi, ha neten rendeljük és kiderült, hogy neten milliószor olcsóbb. Hazafelé nagy nehezen találtunk egy kis boltot. Vettünk szendvicsnek valót a loch ness-i túrához. A Pizza Hut-ban pedig vacsit :D.
A hostelban megeszegettük a pizzát és megcsináltuk a szendvicseket. Megmostam a hajam. Hajszárító persze sehol, úgyhogy bizarr pózokban próbáltam a fejem a kézszárító alá tartani, hogy valamennyire megszáradjon a hajam. Fél órás szenvedés után már csak néhol volt nedves, úgyhogy feladtam. Egy 5 percre találkoztunk a két szobatársunkkal is. Egy osztrák és egy fogalmam sincs már, hogy milyen nemzetiségű másik lány :D. Aranyosnak tűntek, erősen reméltük, hogy éjszaka is ilyen aranyosak lesznek és nem zajonganak majd. 9-kor már ágyban voltunk, aludtunk….végre :).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.