Tweety Dublinban

2010.02.12., péntek

10-kor keltem, mert be akartam menni időben a suliba, hogy aláirassam a Learning Agreement-em Lousie-szal, meg nyomtatnom kellett egy csomót Heritage Culture and Tourism-ra. De az "időben menni a suliba" vhogy nem jött össze :D. Hajat is mostam, kajáltam is, eltötyögtem az időm. Úgyhogy délben indultam el, ami azért volt cikis, mert 1-re meg már az Aungier Street-i épületben kellett lennünk Sophie-val, mert délután volt az első megbeszélés az International Week-el kapcsolatban. Szóval félre beszéltük meg, hogy találkozunk a Spire-nél. Persze nem jött össze ez sem, pedig nagyon igyekeztem és siettem, de a gépek a suliban olyan tetü lassúak, hogy az ember elalszik, mire betöltenek egyátalán. És persze utána jön még a nyomtatási procedúra, amit már egyszer leírtam, úgyhogy most nem fogom újra. A lényeg, hogy LASSÚ!!! És ha már a suliban voltam, akkor gondoltam megnézem, hogy bent van-e Louise. És bent volt. És alá kellett vele irattatnom a papírt. És csörgött a telefonja. És egy csomót beszélt. Én meg késésben voltam már amúgy is. Szóval az lett az eredménye az egésznek, hogy szegény Sophie 10 percet várt rám a Spire-nél, utána meg rohannunk kellett, hogy beérjünk a suliba. Totál leizzadtam...akkor meg aztán még inkább, amikor megláttam, hogy rajtunk kívül még csak 2 ember van ott...:S

Sara Galetti, egy olasz származású fiatal nő vezette a megbeszélést. Másfél órát beszélt a semmiről... De tényleg! Szervezésikészség nulla. Úgyh kicsit gondoltam megcsillogtatom rendezvényszervezésből a tudományom. Kérdeztem, hogy mennyi a költségvetés...nem tudta. Kérdeztem mennyi emberre számítunk...nem tudta. Kérdeztem kb milyen programokat akarnak...nem tudta. Összevissza csapongtunk, semmiben nem bírtunk megegyezni. Aztán Sara elment és az egyik nemezetközi diákszervezet, az Intercambio elnöke állt fel, egy szintén olasz srác. Esküszöm az a 10 perc, amíg ő beszélt többet ért, mint az előtte lévő másfél óra. Igazából vicces, hogy úgy akarnak megrendezni egy rendezvényt, hogy azt sem tudják, h ez milyen munkákkal jár. Nem olyan egyszerű ez, mint ahogy ők ezt hiszik... A gyűlés után Kate-tel megbeszéltük, hogy jövő héten kezünkbe vesszük az irányítást :D. Kész tervekkel fogunk előállni, különben nem lesz ebből az egészből semmi.

Úgy volt, hogy délután Vadess jön át sütit sütni, aztán együtt megyünk majd el Daniela-hoz vacsorázni. De Vadess csak 5-re tudott volna átjönni és elkezdeni a sütést, nekünk meg már 6-ra Daniela-nál kellett volna lennünk. Ezért úgy döntöttünk, hogy mivel a süti már be lett ígérve, ezért majd mi sütünk valamit. De ehhez be is kellett vásárolni és tudni kellett azt is, hogy mégis mit akarunk csinálni. Úgyh lerohantunk Sophie-val a könyvtárba. A gép megint lassú volt, de már nem lepődök meg. Kakaós piskótát akartam csinálni, de a legtöbbet úgy kell csinálni, hogy a felvert tojásfehérjét kell a többi hozzávalóhoz keverni...nekünk pedig nincs robotgépünk...kézzel meg nem mertük bevállalni a dolgot. Ezért végül brownies-t választottunk cseresznyével megbolondítva. Ahhoz csak csokit, tojást és cseresznyét kellett vennünk valamelyik boltban, mert minden másunk volt otthon. Az Aungier Streetről normál esetben 20 perc kéne, hogy gyalog visszaérjünk abba az utcába, ahol a nagyobb boltok vannak. Nekünk sikerült lefutnunk a távot 10 perc alatt :D. Azért kellett sietnünk, mert Jarmila és Martina negyed 5-kor jöttek hozzánk és nem akartuk, hogy várniuk kelljen ránk a ház előtt. Csokit venni normál esetben nem egy nehéz dolog. Legalábbis Magyarországon nem. Hát itt ez sem egyszerű...miért is lenne az?! A Dunnes-ba futottunk be. Igen, ez nem csak ruhabolt, hanem van élelmiszerbolt része is, jó mi :D? Találtunk sütőport (amit egyébként nem kerestünk, de ha már találtunk, akkor vettünk :D). De sima étcsokit, vagy tejcsokit nem... Futás tovább. Tesco. Tojás pipa. Étcsoki pipa. Cseresznye befőtt (inkább konzerv) pipa. Rohanás haza. Sztem minimum 1 kilót fogytam egy délután alatt.

Nem sokkal utánunk megjött Martina, majd Jarmila is, és Francesca is hazaért a suliból. A konyhánk nagyon pici, úgyhogy maximum ketten férünk el szűkösen. Francesca mosogatott, én pedig nekiálltam sütni. Először a csokit kell felolvasztani vajjal. Hmm....az az illat, az az állag, az a...CSOKI :D! Majd az összes többi hozzávalót össze kell keverni és miután kicsit kihűlt a csoki hozzáadni azt is és már mehet is a sütőbe. Kinyaltam a csokis lábost és a tésztás edényt is :D. Ennyi előnyöm igazán lehetett, ha már én sütöttem :D.

A süti már sült, amikor rájöttem, hogy nem tettem bele a cseresznyét :D. Süti ki a sütőből. De már csak a tetejére tudtam rátenni a gyümit :D.

Közben megjött Paul is, majd Vadess és meglepetésként Adrian is :). Megint jó nagy csapat összejött nálunk, szeretem amikor ilyen sokan vagyunk, a hangulat mindig nagyon jó :).

Elég későn indultunk el. Busszal mentünk, mert gyalog másfél órányira lakik Tőlünk Daniela. A buszon csak fémpénzzel lehet fizetni és a lehető legjobb, ha a pontos összeg van az embernél, mert különben a sofőr nem tud visszaadni, csak egy pénz visszaigénylő számlát tud adni, amivel el kell menni a Dublin Bus központjába...szóval bonyi. Persze a fél társaságnak nem volt fémpénze, úgyh bementek a sarki boltba pénzt váltani, Francescának pedig még készpénze sem volt, úgyh neki még pénzt is kellett kivennie. Ezzel baromi sok idő eltelt, már 18:25 volt, mire odaértünk a buszmegállóba. A busz persze csak jóval később jött. Ennek sincs rendszere, de ezen itt Írországban nem kell meglepődni :D. 20 perces út volt...tényleg a világ végére mentünk. A busz második emeletén utaztunk...gyomorforgató élmény volt :D.

Mikor leszálltunk, Carolin már várt ránk a buszmegállóban. Olyan volt, mintha nem is Dublinban lennénk, hanem valami ír falucskában. Kis, kertes házak, pálmafával és náddal a kertben (!). Nagyon hangulatos környék, nagyon hangulatos házak és utcák. De TÚÚÚL messze van :D!

1 óra késéssel végül megérkeztünk Danielához. A ház, amiben lakik gyönyörű. Van igazi kandallójuk.

A (mű)karácsonyfa még a nappaliban állt, extra hagulatot kölcsönözve az egész szobának.

Eszméletlen romantikus kis lakás...el tudnék képzelni ott pár napot :D. A kaja már majdnem kész volt. Daniela vegetáriánus, így nem volt husi :D. Spenótos gombócokat készített Gorgonzola sajtmártással. A konyhában gyűltünk össze...már mindenki csorgatta a nyálát a kajára :D. Végül elkészült, úgyh leültünk enni. Nem csak jól nézett ki, de finom is volt.

Utána borozgattunk, megettük a sütit (aminek iszonyat nagy sikere volt :D) és a rágcsálnivalókat. Rengeteget nevettünk, beszélgettünk. Mindenki elmondta a saját nyelvén, hogy "Köszönöm szépen a vacsorát, nagyon finom volt!". Olyan éééédes akcentussal törték a magyart, fel kellett volna vennem :D. Elhangzott angolul, magyarul, csehül, németül, olaszul, lengyelül, indonézül :D. 2 nyelven jegyeztem meg, németül és olaszul :D. Németül eddig is tudtam: "Danke für das Abendessen, es war sehr schmackhaft!". Olaszul pedig: "Grazie per la cena, é ra molto buona!" (Azt hiszem :D!)

Hazafelé elértük az utolsó buszok egyikét. Visszafelé kevesebbnek tűnt az út, mint odafelé. Éjfél előtt már haza is értünk.