Tweety Dublinban

2010.03.06., szombat

Reggel már nem találtam olyan poénosnak a kelést, mint előző este a későig dumálást :P! Kevesebb, mint 6 órát aludtunk Dórival, mert egy buszos, idegenvezetős túrára mentünk a Wicklow-hegységbe. Dóri nagyon édi volt, mert már előző este megcsinálta a szendvicseket, úgyhogy reggel azzal már nem kellett foglalkozni. 9-kor volt a találkozó a Grasham Hotel előtt, ami a sulim mellett van, szóval 7 perc sétányira tőlünk. 23-an foglaltuk le az utazást, úgyhogy két kisbuszt indítottak miattunk és kaptunk 3 euró kedvezményt fejenként. Én a kisebb busszal utaztam, az 14 fős volt, plussz a vezető. Dóri és José elöl ültek a sofőr mellett, a következő sorban ült Katerina (osztrák), Kate (cseh), Teemu (finn). A harmadik sorban ültem én és Jarmila, plussz Isabella (svéd).

Mögöttünk Martina, Kirill és Martin (németek). Az utolsó sorban pedig Laura (német) és két francia lány (akiknek nem tudom a nevét). Szerintem nagyon jó csapat jött össze. A sofőrünk volt egyben az idegenvezetőnk is. 50-es éveiben járó, sármos bácsi volt. Nagyon ízlésesen és igényesen volt felöltözve és ami a legfontosabb volt, hogy érthetően beszélt angolul :).

Sajnos nem mindenki volt olyan pontos, mint mi. Pár emberre várni kellett, ezért a másik busz (mint utóbb kiderült) csak fél órával utánunk indult el.

Már Dublinból kifelé menet is mesélt nekünk a bácsi (Tommy :) ). A Military Road-ot követve mentünk körbe a hegység egyes részein. Ez egy katonai út, amit a britek építettek az 1798-as lázadás leverése után, ugyanis a hegyekben rejtőztek el a lázadó ír gerillák és így már elérték őket. Az első megállónk Dublin felett volt. Gyönyörű, tiszta időnk volt, csodásan lehetett látni a várost, a tengert.

A második megállónk a Glencree Centre for Peace and Reconciliation (Glencree Béke és Kiegyezés Centrum) volt. Az épületek brit tulajdonú barakkok voltak, majd később, 1858-tól Javítóintézetként használták őket egészen 1940-ig. Az első világháború alatt Írország még az Egyesült Királyság része volt, így az épületet börtönként használták és német foglyokat őriztek itt. A második világháború alatt Írország független állam volt. Ekkor Írországban lezuhant német pilótáknak adott otthont, illetve olyan német ügynököknek, akik azért érkeztek Írországba, hogy az IRA-val brit ellenes akciókat tervezzenek. 1945 és 1950 között az Ír Vöröskereszt és a francia könyörületes nővérek itt adtak otthont német és lengyel árváknak. 1975-től működik itt a centrum. Célja, hogy támogassa az észak-írországi kapcsolatokat.

Itt található egy kis, német háborús temető is. Mellette csordogál a Glencree patak, minden csupa zöld. Gyönyörű hely. Csak úgy árad a nyugalom és a csend.

A harmadik megállónk egy tavacska volt. Az egész terület lápvidék, és hatalmas a sár. Éppen indultam volna, hogy megnézzem közelebbről a vizet, amikor sikerült elvágódnom. Vicces volt :D:D! Bár lehetett volna rosszabb vége is, mivel a lábam teljesen alámcsúszott, de így csak vicces volt :D! Végül egy hatalmas sárfolttal és jó pár képpel gazdagodva indultunk tovább :D!

A hegységben és a nemzeti park területén rengeteg filmet forgattak már. Többek között a Rettenthetetlent és a P.S. I love you-t is. Utóbbi nyálas, romantikus film, de imádnivaló :). A pár, akiről szól egy hídnál találkozik legelőször. Ennél a hídnál is megálltunk :) <3 CP :D!

A következő megálló egy újabb csodaszép tó volt, Lough Tay. Szokták Guiness-tónak is hívni, mivel maga a víz szinte fekete, a parton pedig van egy kis sáv fehér homok, ami a sör habja :). Nem messze a parttól, a völgyben van egy ház, ami egyébként a Guiness családé. 1 évvel ezelőtt Michael Jackson is eltöltött itt egy hetet a gyerekeivel.

Kaptunk kávét és teát a sofőr bácsitól, nagyon figyelmes volt :). A hegyoldalba felfelé is vezetett egy út, és mivel a másik csapatot itt szerettük volna bevárni, ezért volt idő, hogy felsétáljunk rajta az egyik csúcsig. A kilátás megint lélegzetelállító volt.

A többiek még addigra sem érkeztek meg, mire leértünk, úgyhogy beültünk a buszba. Pont mikor indultunk, akkor jöttek meg, szóval már csak integetni tudtunk nekik :S :D.

A következő megállónk egy vízesésnél volt, ahol kiszálltunk, majd az úton lefelé sétáltunk egy 10 percet. Láttunk barikat is :).

Laragh-ban volt egy hosszabb pihenőnk. Az étteremben el tudtunk menni pisilni, és aki akart vehetett és ehetett itt ebédet. Mi kint ültünk le egy padon és a fincsi szendvicseinket ettük :). Találkoztunk a többiekkel is végre. Ők előbb idejöttek, aztán mentek a vízeséshez.

Innen alig pár percnyire volt Gendalough kolostora. Szent Kevin alapította a 6. században.

Az egykori őrház dupla boltívén keresztül mentünk be.

Azonnal a temetőkertbe értünk. Csupa régi, omladozó, megroggyant, de mégis varázslatos sírkő.

Az ír/kelta kereszt különleges, mivel ötvözi a keresztet és a Nap szimbólumát, a kört is. Ezzel a régi vallások híveinek figyelmét is fel tudták kelteni a kereszténység iránt.

A kertben áll a kerektorony is, amely a régi ír vallásos építészet jellemző darabja. A bejárata 4 méterrel a földfelszín felett van. Régen létrával másztak fel. A magas bejárat azért volt jó, mert megnehezítette a viking fosztogatók dolgát, nehezebben jutottak be az itt rejtőző szerzetesekhez, illetve az itt elrejtett kincsekhez. A bejárat nyugat felé néz, ahol a katedrális állt. Ennek már csak a romjai vannak meg.

A templomudvar közepén áll a paplak, ez is főként rom. A kerektornyon kívül a másik legérdekesebb épület a Szent Kevin konyhája nevet viseli, valószínűleg azért, mert a harangtornya egy kéményre hasonlít.

Glendalough a "két tó völgyében" fekszik, meredek, erdős hegyoldalak között. Elsétáltunk a két tóhoz is. A táj eszméletlen...leírhatatlanul szép...ezt látni kell!

Innen már csak 2 megállónk volt. Az egyik egy természeti erőmű. Nem tudom egész pontosan, hogy hogy működik, de ha jól értettem, akkor az egyik hegy gyomrában egy természetes tó van. Ezt a vizet felpumpálják, majd lezúdítják újra és ebből keletkezik elektromosság. A másik helyen már ki sem szálltunk. Ez Dublin víztározója. Egy hatalmas mesterséges tó. A vízszint most nagyon alacsony, reméljük ez nem fog problémát okozni, amíg ittvagyunk (, meg persze utána sem)!

Hazafelé úton ír zenészeket hallgattunk. Az egyik kedvencem, amit majdnem meg is sirattam Chris de Burgh-től a Lady in Red. (https://www.youtube.com/watch?v=27taUQLihhY) Egy akkusztikus verzióját hallgattuk, nagyon meghatott!

6 körül értünk haza. Örülök, hogy befizettük az utat, nagyon megérte :)!

Dórival még elmentünk bevásárolni. Este fokhagymás-tejfölös husit csinált rizzsel. Nyamíííí :)!

Este megnézegettük a képeket. Újra bevontuk Andrist is a beszélgetésbe :). Hosszú, de tartalmas nap volt! Élveztem :)!